Ami itt készül, az húsból van: egy igazi debreceni sikertörténet

Papp István, a tulajdonos cégvezető szigorú ember, ha a munkáról van szó, de amikor a munkatársairól beszél, akkor a tekintete egy pillanatra ellágyul, különösen, mikor felidézi a cégnél tartott megemlékezést. Nagyon jó kollégáim vannak, mondja, lelkiismeretes, precíz, remek szakemberek. Akkor is odateszik magukat, amikor már elfáradtak, pedig most, húsvét előtt különösen sok a munkánk.

Hogyan és honnan indult a Hajdúhús 2000 Kft. története?

Innen, ahol most is vagyunk. A 90-es években itt, a Diószegi úton még az önkormányzat kényszervágóhídja volt, amit Fülöp Zoltán kollégám bérelt a várostól. Ez az üzem később bezárt négy-öt évre., én pedig amikor megtudtam, hogy el fogják adni, jelentkeztem az árverésre. Tartottam tőle, hogy sok érdeklődő lesz, de végül ketten voltunk egy húsboltos, hentes kollégámal, akivel közösen vettük meg ezt a céget 1998. március 23-án, azaz szinte napra húsz esztendeje.

Korábban is ebben az iparágban dolgozott?

Kereskedő végzettségem van, 1968-ban kezdtem a szakmát, nagyon sokáig az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgoztam, a Kossuth utcai húsboltban voltam vezető, amit aztán a rendszerváltás idején "kiprivatizáltak" alólunk. Akkor néhány évre a Barneválhoz kerültem. A cég nyitott egy húsboltot a terveim alapján, csak aztán a Barnevál is a privatizációs listára került és csődeljárás indult ellene. Én akkor szerettem volna megvenni azt az üzletet, ám vevőként jelentkezett rá az a Fülöp Zoltán is, aki a mi mostani üzemünk helyén korábban a vágóhidat üzemeltette. Ő is licitált rá, el is nyerte végül, ám a bolt hamarosan tönkrement, és akkor már engem is hívtak volna vissza... Ez 1993-ban történt, akkor léptem a magánvállalkozások világába. Mozgóboltot és üzlethelyiséget béreltem, majd 1998-ban sikerrel pályáztam erre a mostani üzemre.

Milyen volt az első időszak?

Romos, elhagyatott hely volt ez az üzem, négy évig itt nem is történt szinte semmi, előbb rá kellett költeni százmillió forintot. Kezdetben napi 150 sertés vágására kaptunk engedélyt, s innen haladtunk lépésről lépésre, és szép lassan kezdtük kinőni magunkat. Közben eljött az uniós csatlakozás is 2004-ben, de előtte már volt olyan lehetőség Magyarországon, hogy a SAPARD program segítségével felújítsuk, korszerűsítsük az élelmiszeripari üzemeket. Bár még alig voltunk három évesek, de újabb fejlesztésre vállalkoztunk és 500 millió forintot költöttünk az üzemre, és akkor már 500 állat vágására kértünk, s kaptunk engedélyt. Egy korszerű, az EU-s követelményeknek és az európai szabványoknak megfelelő magas színvonalú termelést produkáló vágóhídat alakítottunk ki. A társammal 2011-ben elváltunk, kivásároltam a részét a cégből. Onnantól kezdve rohamaosan erősödni kezdett a cég, látványosan emelkedett az árbevételünk, évek óta 6 és fél milliárdos forgalmazásról beszélhetünk. Újabb fejlesztésekbe vágtunk, újabb hűtőket építettünk és ma már elértük a napi 800 darabos vágást. A terveink között azonban még további bővítések szerepelnek, melyekre szeretnénk támogatást nyerni, mert bár három éve adtunk át egy 1200 négyzetméteres húsfeldolgozó üzemet, ám ezt már ki is nőttük.
Nem igazán könnyű az élelmiszeripar világa... Ez egy olyan terület, ahol nagyon drágák a gépek, nagyon szigorú hatósági szabványoknak és feltételeknek kell megfelelnünk: sok húst el kell adni, hogy ezeknek az árát ki tudjuk termelni...

Hányan dolgoznak a cégnél?

Amikor elindultunk, akkor 17-en voltunk, most tízszer ennyien, nagyjából 170 főt foglalkoztatunk.

Nemcsak művelik, tanítják is a szakmát. Mióta?

Öt évvel ezelőtt kezdtünk el a szakmunkások oktatásával foglalkozni, mert már akkor is lehetett érezni, hogy a Nyugat elszívja a jó szakembereket. Az a helyzet, hogy mi már korábban is foglalkoztunk szakmunkások oktatásával, mindig volt 10-12 tanulónk. Felvettük a kapcsolatot az Irinyi-szakközépiskolával és a hajdúböszörményi Széchenyi István mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolával, ezekből az intézményekből közel ötven tanuló érkezik hozzánk. Több szakmát tanulhatnak a fiatalok: hentesek, mészárosok, húsfeldolgozók és bolti eladók lehetnek. Általában 5-6 tanulónk megy országos versenyekre, ahol rendszeresen jól szerepelnek.

Maradnak a cégnél a diákok, ha végeztek?

Nagyjából 38-40 fő tesz év végén sikeres szakmunkásvizsgát, s közel negyven százalékuk marad nálunk. De itt is nagy az elszívás, ezek a fiatalok még nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal, fűt-fát ígérnek nekik mindenféle cégek, elmennek, aztán fél év, egy év múlva sokan újra bekopognak, hogy "Pista bátyám, szeretnék visszajönni". A cívisvárosban egykor nagy hagyománya volt a hentes- és mészáros szakmának, de ezen a területen is sok minden megváltozott: mára nem sok versenytársuk maradt a pályán.
Debrecenben egyedül vagyunk. Vannak kisebb vállalkozások, őstermelők, de olyan cég, mely a teljes folyamatot végzi az élőállat felvásárlástól a vágáson, csontozáson, daraboláson, húscsomagoláson, friss húsértékesítésen át a szállításig és a kereskedelemig, csak mi vagyunk. Nagyon sok jó szakember dolgozik nálunk minden területen. A feldolgozást még viszonylag frissen, másfél-két éve kezdtünk, de már itt is szép eredményeink vannak. A debreceni pároskolbász az egyik olyan termékünk, amit kiemelten fontosnak tartunk, s aminek az ízvilágát nagyon sokan dicsérik. Az különösen érdekes, amikor kapok egy hívást, hogy figyelj, olyan finom kolbászt ettem itt és itt, majd nézz utána, hogyan fűszerezik. S én csak mosolygok magamban, mert tudom, hogy oda is mi szállítunk, ott is a mi termékünket mérik, csak éppen nem mondják meg a vevőknek, honnan is van az a kolbász...

Hol találkozhatnak a debreceniek a Hajdúhús termékeivel?

Van egy üzletünk az Egyetem sugárúton, a volt kávéház mellett, de itt, a Diószegi útból nyíló üzemünknél is működik egy diszkont, szeretnek idejönni a vásárlók, mert tudják, hogy nálunk mindig friss húst kapnak. Visszahoztuk a régi ízeket, a hagyományos kenőmájast és a bácskait, a kolbászokat, s ha már nagyhéten vagyunk, ne feledjük a sonkákat sem. Én keresztény ember vagyok, számomra a legszentebb ünnep a húsvét, nem mindegy, milyen sonka kerül ilyenkor az asztalra. Mindenben a minőségre törekszünk, ezekben a készítményekben ott a tudásunk, a szakértelmünk mellett a szeretetünk és az elkötelezettségünk is. Ami nálunk készül, az húsból van, nincsenek benne mellékanyagok, adalékok, szója, rizsliszt, hogy több vizet vagy zsírt fogjon meg a termék. Fűszerekből is elsősorban a hagyományosakat használjuk.

Milyen további bővítéseket terveznek?

Szeretnénk elérni a napi 1500-2000 darabos vágást, aminek egyébként piaca is lenne. Újdonság, hogy mangalicát is vágunk már, és mangalicatermékekkel is előálltunk. Cégünknek több országba is van exportengedélye, többek között Oroszországba, Kanadába, Japánba, Dél-Koreába is. Ez utóbbi országokból több kereskedő is járt nálunk az elmúlt hónapokban-hetekben, kisebb mennyiségeket már szállítunk hozzájuk és nemcsak húst, hanem húskészítményeket is – például minivirslit, debreceni párost. Itt természetesen alkalmazkodunk az elvárásokhoz, és azt az ízvilágot visszük, amit a megrendelő kér. Ha elkészül az új vágóhídunk, Magyarországon a harmadik-negyedik legnagyobb húsipari cég leszünk. Úgy gondolom, nagy dolog ezt húsz esztendő alatt elérni, különösen, hogy mi családi vállalkozás vagyunk. Itt dolgozik mindkét gyermekem, a fiam és a lányom, s remélem, majd itt lesznek az unokáim is.

Mit tart a legfontosabbnak az életben?

A munkámat nagyon szeretem, azzal sem árulok el nagy titkot, hogy nagy futballrajongó vagyok, de a legfontosabb, az a család. Bizony, a gyerekeim úgy nőttek fel, hogy a feleségem vitte, hozta őket, óvodába, iskolába, mikor hova. Én már reggel sokszor fél ötkor indultam otthonról, este mentem haza, mikor a bolt bezárt, még éppen, hogy meg tudtam ölelni őket. De ha jött a hétvége, igyekeztem minél több időt velük tölteni. Imádom a gyermekeimet és unokáimat, nekem ők a minden. Meg a szakmám...