A Hajdúhús 2000 Kft. biztosította a gyakorlati helyszínét a LVII. Országos Szakmai Versenynek
2017. március 1-3. között rendezték meg a húsipari termékgyártó szakma kiváló tanulója országos versenyt a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. Az ország 15 iskolájának 24 tanulója vett részt a megmérettetésen.
Az SZKTV az egyik legrangosabb országos versenynek számít, amely magas szintű szakmai felkészültséget igényel mind elméleti, mind gyakorlati szempontból.
A verseny szervezői évről-évre nagy múltú üzemeket választanak a kihívás helyszínéül. Hajdú-Bihar megyében a debreceni székhelyű Hajdúhús 2000 Kft. adott helyet a gyakorlati vizsgának.
A vállalkozás komoly szerepet tölt be a szakiskolai tanulók képzésében. Évente közel 140 diák szerez versenyképes szakmai tapasztalatot az üzemi gyakorlat során. A Hajdúhús 2000 Kft. magas színvonalú szakmai oktatásának bizonyítéka az is, hogy a náluk gyakorlatot teljesítő négy versenyző felszabadult a szakmai vizsga letétele alól. A gyakorlati vizsgatevékenységben legjobban teljesítő diák, Potoleczki József is a Hajdúhús 2000 Kft. növendéke.
Az elméleti vizsgatevékenységnek helyet adó Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolának meghatározó szerepe van a Hajdú-Bihar megyei agrárszakképzésben. A húsipari termékgyártó SZKTV-n jól teljesítettek a tanulók. A hajdú-bihari versenyzők közül 4 fő a legjobb 10 közé jutott.